Talán 7-8 whisky után jött rá Beatty, hogy készpénzt kéne szerezni. Hurrá. Cimborák hazamentek taxival, neki "kicsit" nem esik útba az a városrész. Bár még van elég apró hogy az éjszakaira fussa. Felemás este volt, haverokkal egy kis whisky náluk, Dublinbus (oh, I just love Dublinbus...), ott kitalálták hogy minek az Oktoberfest imitációra menni, meg különben sincs a legjobb viszonyban a búzasörrel, főleg hogy kilométeres sorok állnak a mobilmellékhelyiségek előtt. Beatty nem bánta, sőt, örült is neki hogy nem kell sietni, nehogy bezárjon 10kor a hőn áhított rendezvény. Az off-license-ek még bőven nyitva vannak, vissza a Parnell-re, kis Jameson meg kóla Maciejjel, Bezuhov pedig sör-redbullal (????!) emelte szerény hangulatát. Mit mondjon, jó cimborákkal viszonylag frekventált helyen, a Parnell-XY utca sarkán enyhíteni a hétköznapi stresszt, mindezt illegálisan, valahogy javította az apátiáját. Perszehogy jól esett kicsit elzavarni a realitást. Csípős volt a whisky mivel üvegből itták, nagyon kellett hozzá a kóla, de mivel kicsit mazochista, abból csak nagyon apró kortyokat engedett meg magának. Sajátos hangulata van annak a környéknek, csövezve meg még inkább. Kicsit szemetes, néhol büdös, csajok a szokásos ír partydresszben, ők bámulnak utánuk, megvitatják melyik miért jó, vagy miért nem. Továbbálltak, persze nem a rendezvényre. Valahol a kínai negyedben, Beatty nem volt biztos abban hogy kínai negyed, lehetne thai vagy mongol is, de 10 szembejövőből 9 ázsiai volt, tehát legyen kínai negyed, mondta unott beletörődöttséggel. Tehát valahol a kínai negyedben is megálltak, fene tudja miért, talán mert aznap este egyiküknek sem akaródzott tömegbe menni. Dumáltak, Bezuhov elmesélte hogy megnézte a horoszkópját, ami azt írta hogy aznap jó barátokkal fog lenni. Hát mit ad Isten, ez bejött. Fura az élet, gondolta Beatty, hogy pont éjjel, az utcán iszogatva, a kínai negyedben csiccsent be. Fő a változatosság. Néha önző köcsög, most sem figyelt mindig a többiekre, megint elmerült saját kis világában. Mint például miért van az, hogy utál ott lenni, de mégis szereti. A szokásos téma, hogy valamit vagy valakit gyűlöl, de egyszerre a szöges ellentétét is érzi. Eszébe jutott a Mosolygós szemű. Mondjuk őt sosem gyűlölte. Meg sosem tudta eddig rászánni magát hogy elfelejtse. A távolság ellenére mindig visszatért hozzá, vannak olyan kapcsolatok amikor az ember egy örökkévalóságig nem találkozik vele de mégis van valami megmagyarázhatatlan kötődés, hogy visszavonzza az életébe. Ismét elfilózott azon hogy vajon találkoznak-e még valaha, és mikor. Nekik valójában már semmi közük egymáshoz, teljesen más életet élnek, és mégis érezte hogy lesz legközelebb. Vagy nem. Beatty fura fazon, egyik pillanatban szentül meg van győződve valamiről, a másikban előjön az örök kétség és bizonytalanság. Egyáltalán miért töri a fejét ilyeneken? Ah igen, mert ott van az a kis mazochista hajlama. Már el is felejtette.
Előrepofátlankodtak a sorban, 2 csaj elé, Bezuhov nagy mestere a PR-nak és elhitette velük hogy nekik jó lesz ha eléjük állnak. Próbáltak kommunikálni, de Beatty már jól volt, és látta hogy nem sok értelme van akármiféle beszélgetésbe is bocsátkozni így. Meg külöben is, sorra kerültek. Utálta ha olyan helyekre ahova amúgy sincs sok kedve menni, még sorba is kell állni. Bejutottak. Akkor már egy vizslatást engedjenek meg maguknak. Hangos német popzene, pont sör mellé illő, hangzavar, káosz, drága sör. Bár az nem érdekelte, a whiskytől jól volt, csakúgy mint Maciej. Megtalálták a többi ismerőst, velük beszélgettek, semmi extra. Beatty beszélgetésbe bocsátkozott egy lánnyal, egész kis jópofa volt, de ahogy észrevette, a hölgy talán még jobban volt mint ő. Nem volt biztos benne hogy tudja-e hol van.
A haverok beszálltak a taxiba, még kérdezik jön-e velük. Mondja nem, nem esik útba, meg különben is olyan szép az éjszaka meg a város fényei a Liffey-ben, ő odaáll a korláthoz és nézi. Csak nézett, most kivételesen nem gondolt semmire, csak hogy vége a napnak, nyugalom közeledik, emberek mennek el mellette, haza, vagy éppen a fesztre, ki tudja. Sötétben nem látszik milyen mocskos a folyó. Még kéne egyet sétálni, hisz mindig is szerette ha éjszakázások után magányosan kajtathat a városban. Főleg Dublinban lehet ezt pompásan kivitelezni, elveszve a sűrűben, s ha már sok lenne, akkor a Stephens Green mögötti néptelen utcákon is pihenhet. Idegen, és mégis ismerős.
1 órát várt a nyomorult éjszakaira. Aztán észrevette hogy az öve meredeken eláll a nadrágjától. Valószínűleg úgy ment végig a városon. Vicces. Ideje hazamenni, holnap új nap.
